A Borisz Davidovics síremléke a Kritikus-díj jelöltjei között!

A Színházi Kritikusok Céhe idén 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A legjobb előadás kategóriában megtaláljuk az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című előadását is!


Idén huszonnégy színikritikus vett részt a voksolásban, és néhány kategóriában második fordulóra is sor került. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával kialakult a sorrend: a legjobbak listája. Köztük vannak a győztesek. Hogy kik ők, arra a szeptember 20-i díjátadó gálaesten derül fény. Ugyanott a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat ad át, kihirdeti és megjutalmazza a Koltai Tamás kritikapályázat győzteseit, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját.  Az esemény színhelye a Budapest Bábszínház, rendezője Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője.


A Radnóti Miklós Színház két produkciója (Egy piaci nap, III. Richárd) összesen kilenc kategóriában várományos. Öt-öt kategóriában van jelen a szombathelyi Weöres Sándor Színház (A salemi boszorkányok) és a Vígszínház (Hamlet, Kinek az ég alatt már senkije sincsen). A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két bemutatója (Alice, Chioggiai csetepaté) négy kategóriában esélyes. A Katona József Színház három előadása (Ithaka, Ascher Tamás Háromszéken, Háztűznéző) is a legjobbak közt szerepel.


Két-két kategóriában izgulhatnak a Kolozsvári Állami Magyar Színház (Rosmersholm), a Miskolci Nemzeti Színház (Kabaré, A kaukázusi krétakör) , az Örkény Színház (A hattyú, IV. Henrik) és a TÁP Színház (Utas és holdvilág) alkotói.


A várományosok között találjuk az Átriumot (A félelem megeszi a lelket),  a kecskeméti Katona József Színházat (Csárdáskirálynő), a Nemzeti Színházat (Bánk bán) és az Újvidéki Színházat (Borisz Davidovics síremléke) is. A függetlenek élmezőnyében három, a Trafóban bemutatott előadás szerepel (Tótferi, Utas és holdvilág, Vaterland). A gyerek- és ifjúsági előadások kategóriájában a k2 Színház és a szombathelyi Mesebolt Bábszínház is várományos. A legjobb új magyar drámák között Szilágyi Eszter Anna és Tasnádi István műve is szerepel.


A kritikusok mindenkit szeretettel várnak szeptember 20-án este 8-kor a Budapest Bábszínházban a díjátadón. A nyilvános gálaestre jegyek július 17-től válthatók a jegy.hu-n.


Színikritikusok díja 2017/2018


A díj várományosai, kategóriánként 3-3, ABC-sorrendben


A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:

Szerző

Cím

Szilágyi Eszter Anna

A Nyíregyháza utca

Tasnádi István

Kartonpapa

Závada Pál, Mohácsi István, Mohácsi János

Egy piaci nap


A legjobb előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

A salemi boszorkányok

szombathelyi Weöres Sándor Színház

Alföldi Róbert

Bánk bán

Nemzeti Színház

Vidnyánszky Attila

Borisz Davidovics síremléke

Újvidéki Színház

Alekszandar Popovszki


A legjobb rendezés:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

A salemi boszorkányok

szombathelyi Weöres Sándor Színház

Alföldi Róbert

Egy piaci nap

Radnóti Színház

Mohácsi János

III. Richárd

Radnóti Színház

Andrei Şerban


A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

Chioggiai csetepaté

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Sardar Tagirovsky

Csárdáskirálynő

kecskeméti Katona József Színház

Béres Attila

Kabaré

Miskolci Nemzeti Színház

Mohácsi János


A legjobb független színházi előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

Tótferi

Trafó, Titkos Társulat

Kárpáti Péter

Utas és holdvilág

Trafó, TÁP Színház

Vajdai Vilmos

Vaterland

Trafó, Forte Társulat

Horváth Csaba


A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe

Színház/társulat

Rendezte:

Antigoné

k2 Színház

Fábián Péter

Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém)

szombathelyi Mesebolt Bábszínház

Szenteczki Zita

Kinek az ég alatt már senkije sincsen

Vígszínház

ifj. Vidnyánszky Attila


A legjobb női főszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

Hernádi Judit

A félelem megeszi a lelket

Átrium, Kultúrbrigád

Imre Éva

Rosmersholm

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Láng Annamária

A kaukázusi krétakör

Miskolci Nemzeti Színház


A legjobb férfi főszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

Alföldi Róbert

III. Richárd

Radnóti Színház

Bányai Kelemen Barna

A salemi boszorkányok

szombathelyi Weöres Sándor Színház

ifj. Vidnyánszky Attila

Hamlet

Vígszínház


A legjobb női mellékszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

Hartai Petra

A salemi boszorkányok

szombathelyi Weöres Sándor Színház

Jordán Adél

Ascher Tamás Háromszéken

Katona József Színház, Pintér Béla és Társulata

Sodró Eliza

III. Richárd

Radnóti Színház


A legjobb férfi mellékszereplő:

Név

Előadás címe

Színház/társulat

Hajduk Károly

Hamlet

Vígszínház

Keresztes Tamás

Háztűznéző

Katona József Színház

László Zsolt

III. Richárd

Radnóti Színház


A legjobb díszlet:

Előadás címe

Színház/társulat

Tervezte:

Ithaka

Katona József Színház

Balázs Juli

Rosmersholm

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Andrij Zsoldak, Daniel Zsoldak

Utas és holdvilág

Trafó, TÁP Színház

Juhász András, Horváth Jenny


A legjobb jelmez:

Előadás címe

Színház/társulat

Tervezte:

A hattyú

Örkény Színház

Izsák Lili

Alice

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, sZempöl Offchestra

Kiss Zsuzsanna

III. Richárd

Radnóti Színház

Nagy Fruzsina


A legjobb színházi zene:

Előadás címe

Színház/társulat

Zeneszerző:

Alice

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, sZempöl Offchestra

sZempöl Offchestra

Egy piaci nap

Radnóti Színház

Kovács Márton

Csongor és Tünde

Maladype Színház

Sáry László


A legígéretesebb pályakezdő:

Korodi Janka, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház

Sodró Eliza, Radnóti Színház

Vecsei H. Miklós, Vígszínház


Különdíj:

A szombathelyi Weöres Sándor Színház első tízéves korszakáért

Nádasdy Ádámnak a IV. Henrik fordításáért

Vecsei H. Miklósnak a Mondjad, Atikám! előadásért