Dobozolás Orosz Ákossal - Örkény klasszikusa a Spirit Színházban

Az emberi kiszolgáltatottság és a kölcsönös függés viszonyai kerülnek fókuszba a Spirit Nyári Játékok július 3-i bemutatóján. Az egyik legtöbbet játszott magyar drámát, Örkény István Tóték című művét Orosz Ákos, Jantyik Csaba és Nagyváradi Erzsébet főszereplésével mutatják be.


„Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok!” – mondta Örkény István, aki Bertha Bulcsúval folytatott beszélgetése szerint megálmodta a Tóték cselekményét. A mű filmforgatókönyvből lett kisregény majd dráma, s egy színházi anekdota szerint az ősbemutató előtt egy héttel – a bukástól tartva – Kazimir Károly rendező a produkciót át akarta vinni a nagyszínpadról a kamaraterembe. A siker azonban elsöprő lett, s a groteszk, monoton dobozolás a magyar színháztörténet megkerülhetetlen részévé vált.


Egy idilli hegyi faluban, Mátraszentannán a Tót családhoz egy nap az orosz fronton harcoló fiuk parancsnoka érkezik. A harctéri időszak az őrnagy idegzetét súlyosan roncsolta, ezért Tótéknál szeretné tölteni a szabadságát. Hogy az idő ne teljen haszontalanul, közös dobozolásra kényszeríti a családot. Tóték bízva abban, hogy – az őrnagy közbenjárásával – fiuk kedvezményekben részesül a fronton, éjjel-nappal dobozolnak. A Tót család lelkesedése hamar alábbhagy, és végül megölik a parancsnokot. Abszurd helyzet: később derül ki számukra, hogy mind az áldozathozatal, mind a gyilkosság hiábavaló volt, hiszen a falu postása nem kézbesítette ki időben a Tót fiú halálhíréről szóló levelet.



A Spirit Színházban Az Őrnagyot Orosz Ákos, Tótot Jantyik Csaba játssza, míg Tótné szerepében Nagyváradi Erzsébetet láthatjuk. Szitás Barbara rendezése – a színház hagyományainak megfelelően – a lelki folyamatokra és az emberi viszonyokra helyezi a hangsúlyt: „Örkény műve hihetetlenül aktuális napjainkban, amikor egyre nehezebb megőrizni önmagunkat és emberi tartásunkat. Bár más dimenzióban, mint a dráma írott idejében, de most is őrült a minket körülvevő világ. A legfontosabb, hogy a mű üzenetei lecsupaszítottan, tisztán jussanak el a nézőkhöz, miközben egy groteszk, már-már abszurd történet zajlik. Ezért az a legfontosabb számunkra, hogy megtaláljuk azt a mezsgyét, ami a vicc és a mély dráma között fut. Az Őrnagyot és Tótot két olyan színész játssza, aki önazonos, a maga módján hitelesen őrült, de roppant szerethető kulcsfigura, így Orosz Ákos és Jantyik Csaba személyében mi megtaláltuk a mi verziónk tengelyét. Számomra az a jó előadás, ahol mindenkinek igaza van, és az igazságok valamelyikével a néző is tud azonosulni. Bízom benne, hogy a miénk ilyen lesz.”


Spirit Nyári Játékok

Örkény István: Tóték

Tragikomédia két részben


Szereposztás:


Az Őrnagy: Orosz Ákos          

Tót: Jantyik Csaba     

Tótné: Nagyváradi Erzsébet  

Ágika: Gyöngy Zsuzsa

Postás: Mészáros Tamás       

Pap / Cipriáni / Lajtoskocsis: Széll Attila      


Díszlet-jelmeztervező: Szitás Bernadette

Rendező: Szitás Barbara


Előadások: 2018. július 3., 4., 5.


További információ: http://spiritszinhaz.com/eloadas/totek___tragikomedia