NÉGY ŐSBEMUTATÓVAL VÁRJA A KÖZÖNSÉGET AZ ÚJ ÉVADBAN A VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ

A 2018−2019-es színházi évadban négy magyarországi ősbemutató is várja a közönséget a Vörösmarty Színházban. Köztük olyan különlegességgel is találkozhatnak a nézők, mint a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész, Sobor Antal történelmi drámája, a Perelj, Uram! Az új évad bemutatásán szó volt a koronázási szertartásjátékról is, amelynek keretében II. András élete elevenedik meg augusztusban a Nemzeti Emlékhelyen.


Kétszáz éves jubileum jegyében indul a Vörösmarty Színház 2018−2019-es évada.

Szikora János igazgató elmondta, hogy mint önálló társulattal rendelkező színház, az ország legfiatalabbjai közé tartozik a Vörösmarty Színház, de ha a történelmi igazságot nézzük, Székesfehérvár a magyar színjátszás szempontjából az egyik legrégebbi színjátszóhely. „1818-ban, pontosan 200 éve alakult meg Fejér megyében a Játékszíni Bizottság, elsősorban a vármegyei nemesség és a nemesi tisztikar összefogásával. Az volt a szándékuk, hogy a megyében, de jelesül Székesfehérváron a magyar nyelven játszó színtársulatokat letelepítsék és teret adjanak működésüknek. Közadakozásból az országban páratlan módon elkezdték pártolni az önálló magyar nyelvű színjátszást, ennek legkézzelfoghatóbb eredményét ma is látjuk, mert a Pelikán fogadó nagyterme ettől kezdve szolgálta a színjátszó társulatokat. Úgy gondoltuk, ez a 200 év fontos szám, és fontos az is, hogy mögötte közadakozó gesztus rejlik” − mondta el a jubileumról Szikora János.


A nagyszínházban az új évadban négy magyarországi ősbemutató várja a közönséget: köztük olyan különlegességgel is találkozhatnak a nézők, mint a 2010-ben elhunyt fehérvári író, tanár és festőművész, Sobor Antal történelmi drámája, a Perelj, Uram!, amelyet Szikora János rendezésében láthat a közönség. Az 1848-as szabadságharc leverésének utolsó időszakában játszódó darab a Fejér megyei Csákberény maroknyi, hősies népének küzdelmét eleveníti fel a császári zsoldosok rémuralma ellen, a szabadságuk és jogaik megőrzéséért.

Szintén Szikora János rendezi a másik ősbemutatót, Esterházy Péter Mercedes Benz c. utolsó darabját, amit a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt. Az ember tragédiájának keretjátékát idéző darab műfaji megjelölése: történelmi revü két részben. Magyarországi ősbemutató lesz a Titkos SMS-ek című darab is Hargitai Iván rendezésében. Az ősbemutatók mellett két óriási klasszikus is lesz a 2018−2019-es színházi évadban. A Chicago világhírű musicalt Horváth Csaba rendezi, a darab folyamatosan, közel negyven éve van műsoron szerte a világon. Különleges vállalkozás a színház részéről Madách Az ember tragédiájának bemutatása a színház rendezőinek koprodukciójában, a drámai költeményt Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János közösen viszik színre. A premier előtt egy közadakozást szolgáló előadás is lenne, amelynek bevételéből a Pelikán Kamaraszínház bejáratának felújításához járulnának hozzá. A Nagyszínházban láthatjuk jövőre Mohácsi János rendezésében a Black Comedyt, és Lendvai Zoltán rendezésében a 80 nap alatt a Föld körült is. Jules Verne klasszikusát Pavel Kohout dolgozta át, a rendező szerint megcsillan a darabban a jellegzetes „csehszlovák” humor is, amit Menzel filmjeiből ismerhetünk.


A Kozák András Stúdióban Szabó K. István rendezi a Közeleg az idő című abszurd komédiát, Bagó Bertalan pedig Tennessee Williams darabját, a Vágy villamosát viszi színre. A Pelikán Kamaraszínházban Novák Eszter rendezésében magyarországi ősbemutatóként mutatjuk be Joël Pommerat  Az én kis hűtőkamrám című színművét, amely a párizsi ősbemutatót követően megkapta a Moliére-díjat.  Horváth Csaba két tanítványa mozgásszínházi eszközök felhasználásával mutatja be Az arab éjszakaés a Caligula című darabot. Az arab éjszakát Widder Kristóf, Camus abszurd drámáját Nagy Péter István  rendezi. A gtyerekeknek szóló darabok között van a következő évadban A sündisznó 1., A sündisznó 2. és a Társasjáték. Szintén a gyerekeknek szól két vendégelőadás, az Ágoston, avagy egér a felhők között (Ziránó Színház), illetve A két Lotti (a Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat közös előadása).

Az új évad kapcsán Matuz János, a színház művészeti intendánsa a koronázási szertartásjátékok sikereiről és folytatásáról beszélt. Idén már hatodik alkalommal koronáznak augusztusban a Nemzeti Emlékhelyen, ezúttal II. András alakját támasztják fel. Matuz János elmondta, hogy tíz évre szóló ciklust terveztek, ennek 2021-ben lesz vége III. Andrással, 2022-ben az Aranybulla kiadásának 1000. évében pedig az Árpád-házi királyok életének összefoglaló, nagyszabású és különleges felmutatására készülnek a Nemzeti Emlékhelyen. Az idei, II. András élete köré szerveződő szertartásjátékról Matuz János annyit árult el, hogy az előadás mérföldkő lesz még a nagy újítással bíró, tavaly bemutatott III. Béla, az aranykor trónusán című előadáshoz képest is.

Forrás: fehérvár.hu