ÚJVILÁG PASSIÓ – AZ ORSZÁG MINDEN RÉSZÉBŐL ÉRKEZNEK NÉZŐK

Kecskeméti Katona József Színház



• Az Újvilág Passió bemutatását küldetésnek tekintettük az elmúlt 7 évben. Az ország minden részéből és a határon túlról érkező visszajelzések megerősítettek bennünket abban, hogy különleges értéket hoztunk létre, amelyért érdemes volt vállalni a produkcióval járó – sokszor erőnkön felüli - terheket – mondta el Cseke Péter direktor.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy június második hétvégéjén az ország minden részéből elzarándokolnak a nézők Kecskemét festői szépségű Arborétumába, az Újvilág Passió előadására. A 18. század elején épült Mária-kápolna melletti területen - a művészi szabadság eszközeivel élve - a pálos rend történetének fontos epizódja elevenedik meg a darab kerettörténetében: ugyanis 126 pálos szerzetes is ott volt Kolumbusz Kristóf hajóin 1492 után, amikor felfedezték Amerikát. Feladatuk az volt, hogy tartsák a lelket a matrózokban és terjesszék az igét az új világban. 
A Cseke Péter rendezésében látható nagyszabású, látványos előadás szövegkönyve elsősorban az evangéliumra támaszkodik. A főbb szerepeket a kecskeméti színház művészei alakítják, a koreográfiát Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttes vezetője készítette. A zeneszerző: Kövi Szabolcs.
• Az Újvilág Passió bemutatását küldetésnek tekintettük az elmúlt 7 évben. Az ország minden részéből és a határon túlról érkező visszajelzések megerősítettek bennünket, hogy különleges értéket hoztunk létre, amelyért érdemes volt vállalni a produkcióval járó – sokszor erőnkön felüli - terheket – mondta el Cseke Péter direktor azon a sajtótájékoztatón, amelyen a következő évadról és a nyári vendégjátékokról esett szó. – Azonban a 7. esztendőhöz érve elérkezettnek látjuk az időt, hogy számot vessünk az előadás-sorozat jövőjével. A komoly technikai, műszaki hátteret igénylő, nagy létszámú produkció ugyanis évről-évre olyan anyagi megterhelést jelent színházunk számára, amelyet egymagunk, minden erőfeszítésünk ellenére sem tudunk biztosítani. Ezért keressük azokat a mecénásokat, támogatókat akik hozzánk hasonlóan saját ügyüknek tekintik Krisztus szenvedéstörténetének az országban egyedülálló bemutatását, és akiknek segítségével tovább folytatódhat a 2012 óta szép hagyománnyá érett kezdeményezés. Ha nem így lenne, akkor sem adjuk fel, azonban pusztán saját erőnkre hagyatkozva be kell érnünk azzal, hogy 2-3 évente láthatja a közönség az Újvilág Passiót. 
A folytatás mellett érvel az a sok-sok pozitív visszajelzés is, amelyet a tavalyi Europassio Kongresszus résztvevőitől kapott a kecskeméti társulat. Mint arról korábban beszámoltunk, 2017 júniusában 13 ország küldöttei vettek részt a az Újvilág Passió előadásán, s vitték hírét Európa minden részére a kecskeméti produkciónak.
A napokban megkezdődött az idei előadásokra - június 8. és 9. - szóló jegyek értékesítése, amelyet a korábbi évekhez hasonló, óriási érdeklődés kísér.
Rákász Judit