A világ más szemmel – beszélgetés Trexler Erikkel

A Mozgáskorlátozottak Esélyegyenlőségért nap alkalmából 2018. május 7-én 17.00-tól a József Attila Színházban tartok előadást, amelyre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, hiszen sok érdekes dolgot megtudhattok rólam, mint például mit jelent számomra ez a nap, miért tartom fontosnak a fogyatékkal élők elfogadását; de fogok beszélni a munkásságomról, céljaimról, terveimről, hogyan jutottam túl a nehézségeken, mi az, ami motivál és hajt előre, hogyan kezdtem el színészkedni, modellkedni és még sok-sok mást is.

Mindezt egy kötetlen Talk Show formájában tehetem meg, amiben segítségemre lesz Fenyvesi Zoltán, a Forrás Rádió műsorvezetője, akinek nagyon köszönöm a közreműködését ebben.

Nagyon köszönjük Nemcsák Károly igazgató úrnak, hogy ezt az előadást a József Attila színház falain belül tarthatom meg. A teátrum akadálymentesített, így a mozgásukban korlátozottakat is képes fogadni. Megközelíthetőség szempontjából tömegközlekedéssel szinte minden 3-5perc távolságra teszi le az érdeklődőket.

Szintén köszönetet mondunk a KARDOS design-nak és az InDoor fotóstúdiónak a támogatásért.

Az esemény végén pedig kisorsolunk egy profi fotózást a Tigyi Zsuzsanna Photography & Design jóvoltából.

Az előadás ingyenes, azonban regisztrációhoz, jegyfoglaláshoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet: www.trexlererik.hu/jegyek/

Az eseményt folyamatosan frissítjük plusz információkkal, programkiírásokkal, képekkel, tehát érdemes lesz követni minket, ne maradjatok le semmiről!