Hírek

  • 11 új bemutató a Nemzetiben!

    Meghirdette 2018/2019-es évadát a Nemzeti Színház! 

     

    11 új bemutatóra készülünk, a jövő évad szuperprodukciója Az ember tragédiája lesz, amelyből egymás után tíz előadás kerül színre. A következő évadra négy- és három előadásos szabadbérletekkel várjuk nézőinket!  



    Szarvasi Vízi Színház - 2018 nyarán is minden este előadás!

    Hamarosan indul a nyolcadik évad a Szarvasi Vízi Színházban. 2018 nyarán többek között olyan előadások láthatóak Szarvason, mint a Leszállás Párizsban, a Bob herceg, A férjvadász, A miniszter félrelép, a Függöny fel, a Lucifer show, a Cinderella, a Monte Cristo grófja, vagy az Örömlányok végnapjai. A Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. által – a Békéscsabai Jókai Színház szakmai felügyelete mellett – üzemeltetett nyári színházban idén olyan sztárok lépnek színre többek között, mint Bozsó József, Dósa Mátyás, Dunai Tamás, Erdélyi Timea, Fodor Zsóka, Gesztesi Károly, Gregor Bernadett, Gubik Petra, Mikó István, Miller Zoltán, Pindroch Csaba, Szacsvay László, Szomor György vagy éppen Szőke Zoltán.



    Casting a Szigligeti Színházban

    Gyermekszereplők számára hirdet castingot a nagyváradi Szigligeti Színház: Charles Dickens Twist Olivér című regényének musical-adaptációjához 10-23 éves színházkedvelő, táncolni és énekelni tudó fiúk és lányok jelentkezését várják.



Láttatni a láthatatlant is

2018-04-16 12:25:26

Azt mondja, a színész képes láttatni a láthatatlant is. Nem egy szőrszál miatt lesz féltékeny Woyzeck, és Cyrano komplexusait sem feltétlenül egy nagyorrú színész tudja hitelesen megmutatni, hanem aki felismeri és vállalja saját személyiségének elfojtott vágyait. A Részegek előadásához sem kellett részegnek lennie ahhoz, hogy közvetíthesse a darab „fő meszidzsét”: „Ne fossatok!” Kicsit bővebben: merjetek élni, merjetek szeretni!

Miről álmodik mostanában?

– Ez valami pszichoanalízis lesz?!

A Részegek bemutatója előtt nyilatkozta valahol, hogy már álmában is abban a darabban él. Ezért kérdezem: hogy hat Woyzeck? Hol tart a tamburmajorral?

– Még nem álmodtam a tamburmajorral, de tényleg előfordul velem, különösen főpróbahéten, hogy tovább zakatol bennem, ami a színházban történik, és az álmomban is tovább élem a szerepet. De nem tulajdonítanék ennek különösebb jelentőséget. A rossz álomból, de a jóból sem következik semmi. Nem álmodom meg, hogy sikeresek leszünk-e vagy sem. Azt hiszem, bárkivel előfordul, hogy éjjel sem szabadul mindattól, ami nappal foglalkoztatja.

Mióta foglalkoztatja a Woyzeck?

– Nagyjából amióta próbáljuk.

Előtte nem látta színházban? A filmeket sem nézte meg?

– Nem.

Attól tartott, hogy esetleg befolyásolná valamelyik feldolgozás?

– A fenét! Egyszerűen nem volt időm filmet nézni, vagy megkeresni a korábbi előadások felvételeit. De ismertem a történetet. Büchner, a szerző egy valóban megtörtént esetet dolgozott fel, bár csak részletek készültek el, és ezeket nem rendezte végleges formába. Annak idején a közvéleményt is foglalkoztatta ez az eset, és azóta is gyakran felvetődik a kérdés: mi hajszol valakit a bűnbe? Ki a felelős azért, ha eltorzul a lélek, ha kizökken normális működési rendjéből a személyiség?! Az is nagy kérdés, hogy büntethető-e a betegsége miatt bűnöző ember?! Vagy inkább azt kellene megbüntetni, aki beteggé tette őt? Ezek miatt a megválaszolatlan kérdések miatt fontos ma is Woyzeck drámája, és ezért jelent komoly feladatot a színész számára ez a szerep.

Fehér Tibor



1988-ban született Mátészalkán. Nagyecseden nőtt fel, Mátészalkán kezdte a középiskolát, és a nagykállói drámatagozatos gimnáziumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László osztályába járt.
Végzés óta a Nemzeti Színház tagja. Játszott többek között a Bánk Bán junior, a Berzsián és Dideki, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Hazafit nekünk!, a Sirály, az Operett és az Ingyenélők, a Szeszélyes nyár, a Boldogságlabirintus című előadásokban. Látható volt a Csak színház és más semmi című tévésorozatban, és szinkronszínészként is dolgozik, az RTL Klubon a Reggeli egyik műsorvezetője.

Az idei évadban a Cyrano, a Csongor és Tünde főszerepe mellett látható az Isten ostora, a Szentivánéji álom, a Részegek, Az úr komédiásai, a Pogánytánc előadásokban, és a Woyzeckben.

A 2015/16-os évad végén megkapta a társulat titkos szavazatai alapján a Sinkovits Imre-díjat és a Nemzeti Színház patinás elismerését, a Farkas-Ratkó gyűrűt. 2016 őszén Junior Prima-díjjal, 2017-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját.

 

Úgy érzem, sajnálja, hogy nem Woyzeck szerepét kapta?

– Hogyne sajnálnám… Nyilván Woyzeck személyisége a legizgalmasabb ebben a drámában. Minden zavartsága ellenére értelmezhető a féltékenysége és az a szörnyű gyilkosság is, amikor azt öli meg, akit szeret – a párját, a gyermeke anyját. De hozzá képest alakul az egész viszonyrendszer, hozzá igazodik a többi szerep is. A tamburmajor – vagy más fordításban ezreddobos – felfogható Woyzeck ellenpontjaként. A megalázott, kihasznált tisztiszolgával szemben ott van ez a zenekar élén parádézó figura. Szerencsétlen Woyzecket, a kisembert állandóan kioktatja a kapitánya. Úgy parancsolgat a szolgájának a felettese, mintha csak ő gondolkodna, az ő szellemi fölényére lenne szükség ahhoz, hogy vezesse az ilyen egyszerű lényeket is, mint amilyennek Woyzecket tartja. A doktor sem különb a kapitánynál. Az orvos tudományos kísérletre hivatkozva bizonygatja Woyzeck primitívségét. Egyikük sem veszi észre, milyen elgondolkodtató szavai vannak ennek a közlegénynek, nem hallják meg, miről beszél. Viszont a katonazenekar élén álló tamburmajort megbámulják az emberek. Rangot ad neki a beosztása, hiszen ő vezeti az együttest, ő diktálja a ritmust, a zenei képzettség miatt feltételezhetjük azt is, hogy iskolázott, tanult ember, mégis ő a primitív állat, ahogy beleköt Woyzeckbe, és ahogy Marie-t arra biztatja: „gyere, alapítsunk egy tamburmajor-tenyészetet”! Izgalmas ez! Szeretem megmutatni az ilyen negatív figurákat is!

„Mellkasa, mint egy bikáé, és a szakálla, akár az oroszlánnak” – lelkesedik a tamburmajorért a darabban Marie is. De mit tesz ezért a megjelenésért a színész?

– Hogy olyan legyen a mellkasom, mint egy bikáé?!

Volt már arra példa, hogy egy filmszerepért addig edzett, míg kockahasa nem lett!

– Azt akarja mondani, hogy most meg már pocakos vagyok?!

Bocsánat! Félreértett…

– Semmi gond! Értem én a kérdést. Megpróbálok röviden válaszolni. A lényeg, hogy a film az egészen más, mint a színház. Ahhoz a filmszerephez olyan színészt kerestek, akinek kidolgozott a teste. Fontos volt a kockahas, de csak a felvételek idejéig. Jót is tett nekem az a rendszeres edzés! Igaz, egy jó filmszerepért most is bármit megtennék: lefogynék vagy meghíznék, kopaszra borotváltatnám a fejem vagy megnöveszteném a hajam és hosszú szakállam is lenne…

Woyzecktől azt kérdezi a kapitány, nem talált-e otthon szakállszőrt, egy férfitől származó szőrszálát a tányérjában… Talán a tamburmajorét?! Ebből úgy tűnik, hogy szakállasnak kellene lennie.

– A többi színházi szerepem miatt sem növeszthetek most szakállt. Itt a Nemzeti Színházban is nagyon különböző figurákat alakítok, folyamatosan műsoron vannak a repertoárdarabok. Az egyik este Csongor vagyok, a másik este Cyrano, a Pogánytáncban Gerry, Az ügynök halálában Bernard… Vagy az Őrült Nők Ketrecében – az Átriumban – egy homoszexuális lakájt alakítok. Nem tudok szakállt növeszteni azon a napon, amikor éppen itt a Woyzecket játsszuk. De azt hiszem, az a színész feladata, hogy láthatóvá tegye azt is, ami egyébként nem látható.

De talán könnyebb feladat lenne Cyrano orrmonológjának előadása is, ha tényleg hosszú lenne az orra!

– A mi Cyrano-előadásunkban az elején csak egy maszkkal, egy álarccal utalunk erre a bizonyos nagy orra. De Cyranónak nem az volt a legnagyobb baja, hogy csúnya, hanem a gátlásai miatt szenvedett. Nem volt képes vállalni önmagát, nem tudott őszintén beszélni, félt kimondani, hogy szeret. Attól tartott, hogy Roxane visszautasítja. A kudarcot nem bírta volna elviselni. A rendező, David Doiasvili azt mondta, akkor lehet ezt a szerepet hitelesen eljátszani, ha a színész megtalálja a saját fóbiáját. Azt kérdezte: mi az, ami engem zavar? Én mitől szenvedek? Elsősorban a saját komplexusaimmal kell megküzdenem.

Mitől szenved a legjobban?

– Ha nem szeretnek… Azt hiszem, attól szenvedek a legjobban, ha azt érzem, átnéznek rajtam, vagy viszonzatlan marad a szeretetem.

Erről beszél Laurenzként is a Részegekben, amikor megmondja, mit üzen az Úr, mi a „fő meszidzs”!

– Ez egy fantasztikus monológ. Zseniálisan megírta Viripajev: „Ahelyett hogy szeretnénk, nyüszítünk, hogy nincs szeretet, ahelyett hogy változnánk, arról győzködjük magunkat, hogy semmin se lehet változtatni…” Kegyetlenül, a részegek őszinteségével, igaz, kicsit közönségesen vágja az emberek képébe, hogy milyen nagy baj, ha csak siránkozunk a szeretetlenség miatt, és magunk sem vagyunk képesek szeretni. Laurenznek elege van a sok önsajnálatból, nyavalygásból, és arra hivatkozva, hogy az Úr a részegeken keresztül üzen, ki meri mondani: „Senki se fosson be – ez a meszidzs. Nem szabad fosni – ez a fő meszidzse az Úrnak.” Merni kell élni. Merni kell szeretni…

„Senki se fosson be – ez a meszidzs." Részegek

Woyzeck-bemutató a Sztalker Csoport és a Nemzeti Színház közös produkciója. Kőszínházi színészként nem irigyli azokat, akik régi barátokkal, egykori iskolatársakkal, hasonlóan gondolkodó fiatalokkal alakítanak művészeti csoportot?

– Nem azért lettem „kőszínházi színész”, mert én kizárólag ebben a szervezeti formában hiszek. Az sem biztos, hogy örökké „kőszínházi színész” leszek. Úgy alakult, hogy a Színmű után azonnal idekerültem a Nemzetibe. Az akkori igazgató, Alföldi Róbert meghívásának ­köszönhetően mindjárt megkaptam a címszerepet a Bánk bán juniorban. Az volt a mélyvíz! De Vidnyányszky Attila is szerződést ajánlott, és sorra játszom a jobbnál jobb szerepeket. Szerencsére az itteni munkám mellett máshol is játszhatok, kiengednek más feladatokra is. Ennek köszönhetően sokféle szervezeti formát megismertem. Az is jó, ha állandó társulattal dolgozhat az ember, az is, ha vendégszerepre hívnak, vagy ha egy-egy projekt miatt jön össze a csapat, vagy mint most, egy független alkotóközösséghez csatlakozhatok. Hogy néhány példát is mondjak: sokfelé játszottuk, idén nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon is fogjuk a Hegedűst – az Alföldi Róbert által rendezett Hegedűs a háztetőn című musicalt –, abban Fegyka vagyok. Vagy tavaly hívtak – és mehettem is – az újbudai B32 Galéria és Kultúrtér bemutatójára, a Díszítőkben én vagyok Praliné. Csikós Attila hat díszítőről írta ezt a darabot, Dolmány Attila megrendezte, és időnként most is játsszuk. Tehát nincs jelentősége a szervezeti formának, csak az a lényeg, hogy mindenki, akinek bármilyen szerepe, feladata van egy előadásban, megtegyen mindent a közös munka sikeréért.

Woyzeck első magyarországi bemutatói az Ódry Színpadon voltak, utána is inkább kisebb közösségekben, alternatív színházakban, alkalmi játszóhelyeken mutatták be. Ezek közül talán legemlékezetesebb a Stúdió K 1978-as bemutatója volt. Persze születtek kőszínházakban, állandó társulatokkal is emlékezetes Woyzeck-előadások, de a független csoportokra mindig is jellemző volt a műhelymunka, a hosszú ideig tartó próbafolyamat…

– Ezt irigylem is az alternatív csapatoktól, hogy hónapokig készülhetnek egy bemutatóra. Mi itt a Nemzeti Színházban mindössze négy hetet kaptunk a Woyzeck próbáira. De az idő rövidsége ellenére igazi szakmai műhely jöhetett létre. A szöveget gondozó Vecsey H. Miklóst és a rendezőt, ifj. Vidnyánszky Attilát – ők a Sztalker Csoport alapítói – régóta foglalkoztatta ez a téma. Felkészülten érkeztek, tudták, mit akarnak, ugyanakkor lehetőséget adtak a színészeknek is a szabad ötletek, a próbák során alakuló helyzetek megmutatására. Ezért változott folyamatosan a szövegkönyv is. Persze az alapmű, a Büchner-dráma lehetőséget is adott erre a variálgatásra, hiszen a szerző nem kész művet hagyott hátra, nem rakta sorba a jeleneteket.

Ifj. Vidnyánszky Attilával – mint színésszel – játszottak már együtt. De nem zavarja, hogy most rendezőként irányítja egy fiatalabb, eredetileg színészként végzett kolléga?

– Miért zavarna?! Sőt! Amikor a Színműn láttam Fehér Balázs Benő rendezésében a Tajtékos napokat, amit Boris Vian regénye alapján írt, rögtön azt mondtam neki, ha esetleg be kell ugrani valamelyik szerepbe, ne keressen senkit, számítson rám! A mai napig részese vagyok az előadásnak, ha tehetem. Benő színészosztályban végzett, viszont rendező is, ráadásul ő is fiatalabb nálam, akárcsak Attila. Az ifjabb Vidnyánszkyval sem találkoztunk a Színműn, én már végeztem, amikor ő kezdte, de ez nem érdekes. Láttam, mit csinálnak Hasival, Vecsey H. Miklóssal, a Sztalker Csoporttal, figyeltem korábbi rendezéseit, és itt a Nemzetiben is többször találkoztunk. A Részegekben mindketten játszunk. Én kérdeztem meg tőle, hogy mikor kapok náluk valami szerepet, mert szívesen dolgoznék velük, és most adódott erre lehetőség.

A színészosztályokban végzett rendezőiről nem jutott még eszébe, hogy esetleg rendezhetne is?

– Talán fogok majd valamikor rendezni, de csak akkor, ha olyat szeretnék elmondani a közönségnek, amit színészként nem tudok. Egyelőre nem érzem, hogy lenne olyan mondanivalóm, amiről csak rendezőként beszélhetnék. Ilyenkor szokták megkérdezni azt is, hogy mikor lesz önálló estem. De erre is csak azt tudom mondani, hogy akkor, ha valami olyan gondolat foglalkoztat, amit feltétlenül szeretnék elmondani, és csak egy önálló esttel tudom megfogalmazni.

Tamburmajorként nem kell sokat beszélnie. Viszont Csongorként nem lehetett könnyű Vörösmarty veretes mondatait megtanulni!

– Csongornak sincs túl sok szövege, de annál több van Cyranónak. Szerencsére nem okoz gondot a szövegtanulás. Ha jó a próbafolyamat, akkor szinte tanulás nélkül, próba közben, magától értetődően megtanulom a szövegem. A Cyrano esetében az történt, hogy Kozma András dramaturggal, aki egyben a rendező munkatársa is volt, szinte újrafordítottuk az eredeti Rostand-drámát. Ábrányi Emil ugyan zseniális műfordító volt, de egy rím kedvéért olykor-olykor elveszett a tartalom, a mondanivaló, de legalábbis más értelmet kapott. A rendező, a grúz David Doiasvili is szólt, ha úgy érezte, valami értelemzavaró kifejezés kerülhetett a magyar szövegbe, mert nem jól reagálunk. Ilyenkor természetesen megnéztük, mi van az eredeti műben, azt hogyan fordították grúzra, és mit értünk mi, magyarok egy kifejezésen, mit jelentett az a szó száz éve és mit jelent most. Mindent közösen beszéltünk meg. Sőt, van olyan vers is az előadásban, amit én írtam meg magamnak.

Egy költővel beszélgetek?! Ír verseket?!

– Írtam! Emlékszem, édesanyám laminálta is az egyik versemet, melyet névnapjára írtam. Nagyon meghatódott, könnyezett is, pedig egyszerű kis versike volt. Elsősorban kamaszkoromban ontottam a verseket. Olyankor egyébként is szétfeszítik az embert a nagy érzelmek, a világmegváltó gondolatok. De most már nem írok verseket.

Miért hagyta abba? Nincsenek nagy érzelmek?!

– Hogyne lennének nagy érzelmek! De rá kellett jönnöm, hogy nálam sokkal jobb költők megírták már mindazt, amivel én is küzdök, ami engem is foglalkoztat. Ha nem tudok jobbat, akkor meg miért is írnék?

Például mivel küzd?

– Például a szeretettel! Írhatok én bármit, teleírhatok egy könyvet is az én nagy érzéseimmel és gondolataimmal a szeretetről, a szerelemről, de annak semmi értelme. Viszont ha kinyitom a Szabó Lőrinc-kötetet, és elolvasom a Semmiért egészen című verset, akkor mindent elmondtam…

Meglehetősen önző álláspont: „…ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság vagy majdnem az…”

– Persze. Első olvasatra gondolhatnánk, hogy menjen a francba Szabó Lőrinc, hisz lehet, hogy ennek az elvárásnak a megfogalmazása önzésnek látszik, de ha szeretünk valakit vagy valamit, akkor csak így szabad. Feltétlenül. Teljes odaadással. Semmiért egészen…

 

Filip Gabriella  | fotók: Eöri Szabó Zsolt