Carmina Burana

Carmina Burana 

A Kaposvári Egyetem III. éves színművész hallgatóinak előadásában 

 2018. január 17-én, 19 óra 30 perckor 60 perc 

 A Carmina Burana színpadra alkalmazásával tehetséges színművészhallgatóknak kívántam lehetőséget adni, hogy egy összetett feladat kapcsán mutathassák meg sokoldalú képességeiket. Olyan formát kerestem a közismert kórusmű színpadra alkalmazásakor, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját tárhatják a nézők elé: mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben - írja Blaskó Borbála, az előadás rendező-koreográfusa. Célom, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsam, akik kevésbé jártasak a kortárs előadóművészetben, kevésbé tájékozottak a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a zenei és színpadi nyelvre, azok sajátosságaira. Az egyetemi vizsgára készült előadás tovább él, az alkotók szeretnék minél nagyobb nyilvánosság elé tárni - ebben segít a Nemzeti Színház is, amikor a produkciót műsorra tűzi. 

 Mikor? 2018. január 17-én, 19 óra 30 perckor 

 Hol? Kaszás Attila Terem 

 Előadják: Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsik Ádám, Varga-Huszti Máté, Várai Áron Osztályvezető tanár: Cserhalmi György Rendező-koreográfus: Blaskó Borbála 

 Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció az előadásra: jegy@nemzetiszinhaz.hu