A visegrádi négyek gyermekeinek tartottak előadást a Fővárosi Nagycirkuszban!

A rendezvény másik vonatkozása az volt, hogy a Fővárosi Nagycirkusz Közép-Európa, és így a visegrádi négyek egyelten kőcirkusza. Már a múltban is szeretettel láttuk előadásainkon szomszédjainkat is – akárcsak más tehetséges művészeket szerte a világból –, ez pedig a jövőben sem változik.

A konferanszié, Maka Gyuszi szövegét a két előadásban is fellépő artistánk, Rafal Walusz lengyel illuzionista és Zdenek Supka cseh zsonglőr tolmácsolta a gyerekeknek. Az előadást Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitotta meg. A rendezvényre ellátogatott Hornyák Tibor, az Erzsébet-tábor főtitkára is.

– Van olyan, aki az állatszámokat, van, aki az akrobataszámokat, van, aki a légtornászokat szereti a levegőben. Ők azok, akiknél szájtátva várjuk, hogy ugye nem fognak leesni, ugye sikerül nekik – ezekkel a szavakkal köszöntötte az egybegyűlt gyerekeket és kísérőiket Novák Katalin, miután arról kérdezte őket, hogy szeretik-e a cirkuszt (természetesen, hangos pozitív válasz érkezett feleletként). Az államtitkárasszony országonként köszöntötte a programon résztvevő gyerekeket.

Tegnap este Zánkánra is eljuttattunk egy kicsit a cirkusz világából a V4 országokból érkezett gyermekek számára, ahol Jerabek Csenge és Faludy Szilvia lépett fel egy-egy görkorcsolya számmal.