Hírek

  • A Nemzeti Színház a Silk Road International League of Theatres tagja lett

    A világszerte több mint 100 tagot illetve tagszervezetet magába foglaló Silk Road International League of Theatres (Színházak „Selyemút” Nemzetközi Ligája) 2018 november 30-án a Guangzhou-i (Kanton) Operaházban ünnepélyes keretek között a magyar Nemzeti Színházat tagjává fogadta.


    A Nemzeti Színház képviseletében Kozma András dramaturg átadta a SRILT alapítóinak a Vidnyánszky Attila vezérigazgató által aláírt együttműködési megállapodást, majd december 1-jén, a szervezet éves közgyűlésén, videovetítéssel egybekötött prezentációt tartott a Nemzeti Színház működéséről illetve a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) ötéves történetéről.


    A kínai kulturális élet mintegy 40 legjelentősebb intézménye és előadóművészeti szervezete mellett számos fontos európai, amerikai és afrikai intézmény is részese ennek a rendkívül kiterjedt kulturális szövetségnek, többek között Európából a francia Nemzeti Színházak Szövetsége, a moszkvai Vahtangov Állami Színház, a spanyol El Teatro Real, a genovai Teatro Carlo Felice illetve a modenai Emilia Romagna Teatro Fondazione, az angol Sheffield Theatres, a Litván Nemzeti Színház illetve a Litván Nemzeti Opera és Balett Színház, a bolgár Ivan Vazov Nemzeti Színház, az Ukrán Nemzeti Operaház, Dél-Amerikából a brazíliai Dell’Arte Solucoes Culturais, a kolumbiai Teatro Libre, Afrikából az Algériai Nemzeti Színház, a Szudáni Nemzeti Színház illetve számos egyéb fontos kulturális intézmény.


    Magyarországról eddig a Művészetek Palotája (MüPa) nyert felvételt a szervezetbe. A SRILT hosszútávú intenzív kulturális együttműködés kialakítását tűzte ki célul az öt kontinens előadóművészeti szervezetei és intézményei között.


    BESZÉLGETÉS SZENTE VAJKKAL

    AKI SOHASEM ALSZIK


    A beszélgetésünk idején éppen Kecskeméten van bemutatója, miközben forgat is és újabb produkciókra is készül. A kecskeméti Katona József Színház rendelésére készült az alföldi városban játszódó Mikszáth-regényből az új magyar musical, A beszélő köntös, melynek szerzője, rendezője is egyben, az alkotótársai pedig többek közt a szövegíró Galambos Attila és a zenét szerző Juhász Levente. Mi a Csoportterápia kapcsán beszélgetünk SZENTE VAJKkal annak apropóján, hogy nemsokára a gödöllői közönség is láthatja az előadást.



    Ováció és újabb együttműködés: lezárult a Magyar Állami Operaház első amerikai turnéja

    Zajos siker kísérte a Magyar Állami Operaház amerikai bemutatkozásának előadásait. A társulat a New York OperaTúra keretében 2018. október 30. és november 11. között 8 estén 7 különböző programmal (operával, balettel és gálával) kápráztatta el a Lincoln Center David H. Koch Színházának közönségét, valamint egy zenekari hangversenyt is adott a Carnegie Hall nagytermében.


SunCity, a popmusical

2017-11-14 10:08:36

“Izgalmas és sikeres előadás várható, amelynek már csak azért is a Magyar Színházban van a helye, hiszen az alkotók közül sokan itt kezdték pályájukat, többek között a produkcióban szerepet vállaló Csonka András, és Szente Vajk is, az előadás rendezője ” – mondta az olvasópróbán Zalán János, a Magyar Színház igazgatója, majd Kirády Attila, a sorozat producere a Holnap Tali!-brand sikeréről beszélt. “A Holnap tali! websorozatként indult, és később kezdte vetíteni a televízió. Ez a szokatlan sorrend egy év alatt 8 millió videóindítást eredményezett” – hangsúlyozta


Szente Vajk, az előadás rendezője többek között a SunCity történetének aktualitásaira és a formabontó megoldásokra hívta fel a figyelmet.
“Kirobbanóan energikus története van a darabnak. A népszerűség, a feltétlen érvényesülés, vagy annak szükségtelensége nagy kérdése a fiatal korosztálynak, és igazán jó, hogy erről végre egy színházi előadásban beszélhetünk. – emelte ki Szente Vajk, a SunCity rendezője.- Nagy öröm együtt dolgozni a jövő filmes és zenés színpadi sztárjaival, remélem, jó pár évtizedet eltöltünk még együtt. A tizenéveseket rengeteg inger éri, a színháznak ezzel is fel kell venni a versenyt, Johnny K. Palmer munkáival pedig nagyon progresszív, musicalszínpadon ritkán hallható zenei világot emelünk be az előadásba. A legjobbját nyújtja állandó és ötletteli csapatom, Túri Erzsébet és Kovács Yvette tervezők, és Túri Lajos Péter koreográfus. Az előadás így tele lesz meglepetésekkel, melyek közül az interakció kétségkívül a legfontosabb szegmens: a közönség a mobiltelefonja segítségével határozhatja meg, mi legyen a darab végkicsengése. Így ne döbbenjen meg senki, ha így kezdődik majd az előadás: Kérjük, kapcsolja BE mobiltelefonját!”