Három hét alatt épül fel az ország legnagyobb színháza

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada június 30-án indul a Tosca című operával - ez a dátum már nincs messze, így nem csoda, hogy a Dóm téren máris megkezdődtek a munkálatok. Vasárnap éjszaka 35 nyerges kamion szállította a helyszínre a nézőtér és a színpad elemeit, hétfő hajnalban pedig már el is kezdték ezek összeszerelését. 

Mindössze három hét alatt épül fel az ország legnagyobb színháza a semmiből. “Tavaly, az utóbbi évek folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően minden eddigi megjelenésénél szebb, európai léptékű formában várta a közönséget a Szegedi Szabadtéri, mely az egyetlen hazai színház, ahol valamennyi színházi műfajban játszunk előadásokat - fogalmazott Herczeg Tamás igazgató.

Várkonyi Miklós, a Szabadtéri műszaki vezetője elmondta: idén két új világítási toronnyal bővült a fesztivál műszaki felszereltsége. Az egyedülálló világítástechnika így még színvonalasabban tudja szolgálni a produkciók igényeit. A teljes épített fesztiválhelyszín egyébként elképesztő méretekkel bír. A színpad és a műszaki-művészeti kiszolgáló bázis összesen mintegy 2000 négyzetméter. A Dóm térre szállított építési elemek kiterítve Budapesttől Szentendréig érnének, a szerkezetek teljes súlya 140ezer kilogramm. A 936 négyzetméteres színpadnak közel 1000 tonna súlyt kell elbírnia. 

A nyitóelőadás, vagyis a Tosca után az idei évadban színre kerül még a két nagy, visszatérő musicalsiker, a Mamma Mia! és az Ének az esőben, valamint új produkciókat is láthat a közönség: a Vízkereszt, vagy amit akartok Shakespeare-vígjátékot és A Notre Dame-i toronyőr musicalszenzációt. Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon ezen a nyáron - a liget rekonstrukciója miatt - nem tartanak előadást, viszont a Kálvária sugárúti ideiglenes, REÖK Szabadtéri Színpadon Hajnali részegség címmel láthat darabot a közönség Kosztolányi Dezső életéről.

Notre Dame gyereknap és statisztaválogatás hétvégén

Május 27-én, szombaton 11 órától gyereknapi programra várnak kicsiket és nagyokat a Reök-palota elé. A nap A Notre Dame-i toronyőr jegyében telik, többek közt megfesthetik a résztvevők a francia katedrális rózsaablakát, és a musicalben Quasimodo-t alakító Veréb Tamás is fellép a darab legszebb dalaival. Másnap 11 órától statisztákat válogat a darab alkotócsapata a REÖK-ben. 16 és 30 év közti férfiak és nők valamint 8 és 10 év közti gyerekek jelentkezését várják.