Másodszor indulnak amerikai vendégszereplésre a Jókai Színház mművészei

A sikersorozat most folytatódik, a hamarosan a tengerentúlra utazó csapat tagjai április 10-én a Művész Kávéházban tartottak sajtótájékoztatót.

(Niedzielsky Katalin tudósítása)

Ki ne tudná, hogy New York a világ fővárosa?! A napfényben úszó Manhattan felhőkarcolói és a Szabadság-szobor ellenállhatatlanul hívogat mindenkit Amerikába, a korlátlan lehetőségek hazájába. A látványosságok után a filmbejátszáson hamar megjelentek a főszereplők: Zsédely Tímea, az amerikai magyar közösség és színház lelke, az előadás rendezője, Gerner Csaba társrendező, aki Sir Kánt is életre keltette, Gulyás Attila (Maugli), valamint Csomós Lajos színművész, aki Majomkirályt és Buldeót játszotta. Vámos Zoltán filmjén még a tavalyi tapasztalatokat összegezték a művészek, a sajtótájékoztatón immár a második turné előkészületeiről beszéltek.

A profi és amatőr színészekből verbuvált amerikai társulat, a Pilvax Players magyar nyelvű, angol feliratos előadását nem volt egyszerű megvalósítani tavaly sem, most is elég nagy kihívás kilenc ezer kilométert, kilenc óra időeltolódást és a további nehézségeket áthidalni. De a végeredmény a lényeg, vagyis az, hogy a tavalyi közös produkció – ahogyan a résztvevők fogalmaztak - mindenkit megérintett.

Seregi Zoltán igazgató azt mondta: a rövid filmbejátszás sokat mond.

-   A nagy munka, amibe tavaly belevágtunk, most folytatódik, sőt bővül az együttműködés. Tavaly öt előadás volt, most hat lesz, visszamegyünk tájolni az Egyesült Államokba. Jelentős lélekszámú magyar közösség él New York-ban, akiknek fontos magyarságuk ápolása, megőrzése, ezért nekünk megtiszteltetés, hogy ennek érdekében tehetünk valamit, nekünk is fontos a kinti magyaroknak játszani.

Mint megtudtuk, a küldetéstudat, a lelkesedés a régi, a darab koncepciója is, változások lesznek viszont a helyszínekben és a szereplőkben. Tavaly nyáron a New York-i La MaMa színházban játszottak, most viszont New Yorkon kívül Washingtonba, New Yersey-be, Bostonba, a San Francisco melletti Walnut Creekbe és San Diegóba is elviszik az előadást, a keletitől a nyugati partig elviszik Mauglit.

Gulyás Attila színművész nem tud részt venni a turnén, helyette Vadász Gábor száll be Maugli szerepébe. S kiderült, Seregi Zoltán is a csapattal tart Amerikába, sőt egy néhány mondatos szerep erejéig még színpadra is lép. A direktor megjegyezte, hogy izgul is emiatt, de kollégái gyorsan megnyugtatták, hogy nem kell, majd segítenek.

Gerner Csaba elmondta, hogy a változások részben bővülést, részben szűkülést jelentenek. Az ottani magyar közösség gyerekei is fellépnek az előadásban, illetve élő zene volt, de a zenészeket már nem tudják utaztatni. Csil szerepében egy magyar származású amerikai színész lép fel, és lesz egy japán balett-táncos is. A történet, vagyis átirat is marad: egy magyar srác kikerül idegen helyre, a Wall Street-i farkasok közé, akiknek asszonyai girlik. A díszletben szűkülés lesz, olyan díszlet kell, ami maximum egy óra alatt beállítható, például függönyökkel érzékeltetik a nagyváros dzsungelét. Hogyan boldogul Maugli New York utcáin? A majmok gördeszkások lesznek, tehát modern átirat lesz, mégis meseszerű, marad az egyetemesség és a zene.

Csomós Lajos arról is beszámolt, hogy a telt házas előadásokat nemcsak magyarok nézték, hanem külföldiek is. Megható volt, mennyire hálásan fogadták a nézők produkciókat, a gyerekek előadások után találkozni akartak a színészekkel, autogramot kértek.

Általában második, harmadik generációs magyarok alkotják a közösséget, akik nagyon várják, „áhítják” a magyar nyelvű előadásokat. A szülők sokat tesznek azért, hogy megmaradjon a magyar kultúra, a gyerekek nem találkoztak még soha magyar színészekkel, ezért számukra nagy élmény volt velük a beszélgetés – sorolták a művészek az élményeket. Sok munka kell, sok szervezést igényel, hogy elkezdődhessen az előadás. „Két nap alatt kell két bandát összefésülni.” Ugyanakkor csupa pozitív visszajelzést kaptak, hogy értelme van az összefogásnak, nemcsak a művészi élményt, hanem a közösségépítő szerepet is kiemelték.

A turnén április 18-ától május 3-áig vesznek részt, miközben még itthon is tartanak előadásokat, sőt próbákat a következő évadra. Seregi Zoltán elmondta: a nemes cél érdekében szívesen vállalják az áldozatot, az egyeztetéseket, nagyon büszkék arra, hogy tavaly a La MaMa színpadán, a Broadway-n (művésznegyed, East Village) az első magyar nyelvű előadásban közreműködtek.

A lelkesedés óriási, de természetesen örömmel jönnek vissza, hiszen az együttműködést innen lehet szervezni, magyar színésznek tartják magukat, tudják, ott sosem kapnának olyan komoly szerepeket, mint itthon, ahová a család is visszavár mindenkit. „Ezzel a hivatással nehéz lenne és nem is akarunk  máshol boldogulni, itt jó nekünk” – szögezte le Gerner Csaba.

Zsédely Tímea régi álma valósult meg tavaly A dzsungel könyvének előadásával, ami egyedülálló produkció; értékét növeli, hogy hamarosan újabb bemutatókat láthat a közönség. Az önmagát kereső Maugli, aki sehová nem tartozik, szimbolikus értelmet kap a mai felfordult világban, végül segítőkre, társakra talál. Az előadás tartalma és a megvalósítás módja egyaránt az összefogás, a közösség erejét mutatja fel.  

Niedzielsky Katalin

Fotó: Ignácz Bence