Az ünnepségen Balázs Péter a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is beszédet mondott. Az ott elhangzott gondolatait osztjuk meg most Önökkel.

"Schwajda György a magyar és ezen belül a szolnoki színházi élet egyik különleges, megkerülhetetlen, magányos alakja volt. A sors sokféle tehetséggel áldotta meg, szokatlan kombinációban.

Dramaturg szakon végzett, ám míg kollégái elsősorban mások színdarabjait elemezték, addig Schwajda maga kezdett el színjátékokat írni, méghozzá olyanokat, amelyekre a szakma azonnal felfigyelt. Válhatott volna belőle „csak” drámaíró is, hiszen színdarabjainak hetvenöt alkalommal volt bemutatója Magyarországon.
 Az első 1966-ban a Bohóc című színműve, amelyben Csomós Marival és Juhász Jácinttal volt szerencsém fellépni és így személyes benyomásokat szerezni Schwajda tehetségéről.

A főiskola elvégzése után ide, a szolnoki színházhoz szerződött. Már öt év után nyilvánvaló volt, hogy az Isten is színházigazgatónak teremtette. 1978-ban, mindössze harmincegy éves korában kinevezték a Szigligeti Színház direktorává. Schwajda igényes és komoly műsortervvel állt elő, melynek része lett volna Shakespeare A velencei kalmár című drámájának előadása is. Aczél György ezt nem engedte meg, mire Schwajda György az igazgatói székben töltött mindössze négy hónap után felmondott. Második szolnoki színházigazgatói időszaka hosszabb ideig: 1985-től 1992-ig, hét évig tartott és nemcsak azért maradt emlékezetes a közönség számára, mert Schwajda anélkül nevelte szép előadásokkal a nézőket, hogy erőszakkal rájuk tukmált volna nekik nem tetsző előadásokat, hanem azért is, mert az ő igazgatása alatt újították fel teljesen a színház addigra már romos épületét. Végül 1995-től 2000-ig volt a színház direktora, ekkor már rendezett és fordított, tehetsége ezeken a területeken is kibontakozott, a közönség örömére. A My Fair Lady-t színházunk ebben az évadban az ő fordításában mutatta be.

Az, hogy Schwajda szinte mindent véghez tudott vinni, amit elhatározott, talán annak volt köszönhető, hogy mindenről – pozícióról, vagyonról – le is tudott mondani és le is mondott, ha a belső meggyőződésével nem egyezett az, amit megkívántak tőle. Semmilyen munkától nem ijedt meg, volt díszletmunkás, nyomdász, világosító. Megőrizte a szabadságát, azon az áron is, hogy a szakmában öntörvényű természete miatt kevés barátja volt. Mindössze hét éve hunyt el, most pedig már két szobra van – az egyik a Nemzeti Színház parkjában, Budapesten, a másik pedig itt Szolnokon, az iránta megnyilvánult tiszteletem jeléül a mi színházunk épülete mellett - ez az iskola pedig osztálytermet nevez el róla.  Érdemes tehát önfejűnek lenni - persze nem mindegy, mi van a fejetekben - és megvalósítani, amit szeretnétek, amiben hisztek. Hajrá!" /Balázs Péter