Shakespeare jelenetek az Ádámok és Évák Ünnepén

Shakespeare jeleneteket vittek színre Békés megyei középiskolások az idei Ádámok és Évák ünnepén április 3-án, a Jókai Színház nagyszínpadán. Az idén hat csoport lépett a színpadra, és előadásukban láthatók voltak jelenetek,  egyebek mellett, a Szentivánéji álomból, a Rómeó és Júliából, a Sok hűhó semmiértből, a Lear királyból, de volt csapat, amely egy jelenetbe sűrítette Shakespeare összes művét röviden.

A szolnoki Szigligeti Színházból indult kezdeményezéshez 2011-ben csatlakozott a Békéscsabai Jókai Színház, így idén már hatodik alkalommal ünnepeltük az Ádámokat és Évákat.

Az egyes csapatok pedagógusaik mellett színészek és rendezők segítségével ősz óta készültek a hétfő esti premierre. Békés megye hat oktatási intézményéből több, mint száz középiskolás diák csatlakozott a programhoz. A produkcióban a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma, a BSZC Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma, a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, valamint az  Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium vett részt.

A diákok szabadon választhatták meg, hogy milyen stílusban és felfogásban dolgozzák fel az általuk kiválasztott Shakespeare jelentet. Az izgalmas, értékteremtő előadás zajos sikert aratott: igazán különleges esemény volt, hiszen minden csapat más ízlés szerint, más koncepció mentén dolgozta fel a történetét.

Bár az Ádámok és Évák Ünnepének a lényege nem a verseny volt, hanem a közösség és közönségteremtés, a díszbemutató után öttagú, társadalmi zsűri értékelte röviden a fiatalok teljesítményét, majd oklevéllel, díjakkal jutalmazták őket.

A zsűri tagjai voltak Bartus Gyula Jászai-díjas színművész, Lenkefi Zoltán, a Napsugár Bábszínház igazgatója, Túriné Kovács Márta, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési osztályvezetője, dr. Farkas Wellmann Éva költő, kritikus, a Bárkaonline szerkesztője, valamint Kerekes Judit koreográfus.

Egyéni:

A legjobb férfi mellékszereplő: Futaki Máté,  BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

A legjobb női mellékszereplő: Pocsaji Emese, Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

A legjobb férfi főszereplő: Burai Sándor, BSZC Kós Károly Építő-, Fa- és Szolgáltatóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A legjobb női főszereplő: Marik Zsuzsanna, szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

A legjobb énekhang: Varga Laura, Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

 

Közösségi:

A legjobb koreográfia:  Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Szentivánéji Hamlet és Júlia

A legjobb rendezés: a BSZC Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma, a Rómeó és Júliáért

A legjobb előadás: a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Líra király – Avoni hattyútollakkal ékesített magyar népmeséje

A  produkcióban résztvevő összes szereplő egy Ádámok és Évák Ünnepe feliratos polót kapott, ami egy különleges tulajdonsággal bír: viselőjének az egész osztálya 50%-os kedvezményt kap a színházi bérlete árából a jövő évadban, illetve részt vehet, a „Hozd el aput színházba!” akcióban, vagyis ha valamelyik szülőjét elhívja teátrumunkba,akkor csak egy jegyet kell kifizetnie egy évadon keresztül. Az oklevelek és díjak átadása után, a több mint száz diák önfeledt ünneplésbe kezdett a Jókai Színház nagyszínpadán.