Mastercard Jazz Brunch

A kvartett tagjai egytöl-egyig nagyszerű muzsikusok, akik a jazz szerelmesei. Márkus Norbert jazz zongora művész-tanár 1997-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén, ahol Gonda János volt a zongoratanára. Ugyanebben az évben felvételt nyert az Amszterdami Konzervatórium jazz tanszékére, ahol a zongora mellett zenekari hangszereléssel és más földrészek népzenéjével foglalkozott. 1999-ben második díjat nyert a Montreux-i Jazzfesztivál szóló zongora versenyén.

(I)stvan Bago (dob)
(G)Djordje "Gyuri" Radisavljevic (tenorszaxofon)
(E)rik Aal (nagybőgő)
(N)orbert Markus (zongora)

A szerb-magyar Djordje Radisavljevic az Amszterdami Konzervatóriumban Norbert iskolatársa volt, jelenleg is jó barátok. A bőgős a Holland Erik Aal egy Oss nevű város big bandjéből érkezett, együtt játszott többek között Bert Boeren trombitással is. Bagó István már gyerekkorában latin ritmusokat tanult Braziliában , majd a nyolcvanas években az OSZK Stúdióba nyert felvételt.A repertoár Erik és Norbert szerzeményeiből és ismert vagy kevésbé ismert sztenderdek feldolgozásaiból áll. Az együttes ugyan kvartett, de változatos trio formációkban játszanak majd.

Helyszín: K:antin
Időpont: április 2., vasárnap, 11-14 óra

A belépés ingyenes, előzetesen asztalt foglalni a kantin@katonaszinhaz.hu címen lehet.