Adva van egy vonzó, ám kissé hazudós feleség, egy roppant megértő, de rendkívül elfoglalt férj, a kedves, ámde hihetetlenül feledékeny családi barát és a megbízható, bár kissé merev szobalány. Szenteste van, a feleség és a szobalány a családi szertartást készítik elő. És akkor...

A családfő hatvanadik születésnapjára gyűlik a Hansen-família. Körös-körül csillogás és elegancia, béke és szeretet… És akkor feláll az egyik fiú, elmondja köszöntőjét – és feltárul a szőnyeg alá sepert, szekrénybe zárt, lefedett, elhazudott, fertelmes múlt.

A SZÁZÉVES FILM

A dráma Thomas Vinterberg Születésnap című filmje nyomán született.

1995-ben dán filmrendezők egy csoportja, köztük Thomas Vinterberg és Lars von Trier úgy ünnepelték a mozi százéves évfordulóját, hogy megjelentettek egy anakronisztikus kiáltványt DOGMA 95 címmel. Ünnepélyes, ám iróniától sem mentes nyilatkozatukban tíz szabályból álló rendszert fektettek le azt célozva, hogy minden mesterkéltségtől megszabadítsák a filmművészetet. Ezek többek között a forgatás behatárolt körülményeit írják le meglehetős szigorral: tilos mesterséges fényt használni, kerülni kell a zenei bejátszásokat is, az operatőr csak kézikamerával forgathat… Így indult a dán filmesek Dogma-sorozata, melynek Vinterberg és Lars von Trier a két legnevesebb képviselője, és a Születésnap mellett olyan filmek kötődnek nevükhöz, mint a Vadászat (Vinterberg), az Idióták, Táncos a sötétben, Dogville… (Lars von Trier).

VINTERBERG MONDJA

A DOGMA szabályai nem kalodaként, hanem felszabadítólag hatottak rám. Az mindig jó, ha szigorú keretek között dolgozhatunk. A színész is így lesz biztonságban, egyúttal így nyeri el szabadságát – akár a színházban. Hiszen őt nem a világítás és nem a hangbejátszások érdeklik, hanem az, hogy ismerős-e az a figura, akit játszik, meg tudja-e teremteni önmagából és saját élményeiből azt az alakot, aki a történetben általa megjelenik.

Maga a történet ismerős volt nekem – noha hangsúlyozni szeretném, hogy a mi családunkban az ilyen rémületes esetek ismeretlenek voltak -, rádióban, televízióban, újságokban mindenki találkozhatott már hasonló szörnyűségekkel. Ugyanakkor ez még mindig tabu: erőszak a családon belül. Pedig Európában ez minden tizedik gyerekkel megtörténik. Elképzeltem magam elé egy iskolai osztályt: mindegyikben legalább 2-3 gyerek ül ezzel a titokkal. És akkor azt mondtam: erről kell beszélni!

Mindnyájan függők vagyunk. Kinek-kinek más és más a függőségének tárgya: társ, pénz, információ, kütyük, szex, nikotin, adrenalin, munka, alkohol, drogok, stb... Ez a darab viszont a pusztító függőségről szól. Ez a színdarab nem a rehabilitációs központok tisztuló és veszendő lelkeiről szól, hanem rólunk, mindnyájunkról, akik nem találjuk magunkat, nem ismerjük fel saját szabadságunkat, és az akarat erejét. Lehet magunkon sírni vagy röhögni.

Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a rock musical középpontjában, mely mostanra már rocktörténeti csemege. Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű „nép fiát” tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon. A múlt rendszerben a Beatrice a Titkos Szolgálat által megfigyelt együttes volt, a Történeti Hivatal dokumentumainak tanúsága szerint folyamatosan jelentettek koncertjeikről és figyelemmel kísérték a zenekar tagjainak életét. A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is.

V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) Budapest, Nemzeti Színház, 2018. április 10-29.

egy Tolsztoj-értelmezés nagyszínpadra

Nagy András változatában minden sorsfordító találkozásra pályaudvaron kerül sor: hol Moszkvában, hol Szentpéterváron, hol a földbirtokossá lett Vronszkij vidéki birtokán, ahol a legfejlettebb nyugati technológiával épül a szerelmüknek is emléket állító Anna Karenina Pályaudvar. Ott látjuk láztól égő arccal Annát az első Vronszkijjal táncolt felkavaró mazurkáról megszökvén; ott a csapatát a harctérre az új szerelem miatt nem követő lefokozott fiatal hadnagyot; a friss kitüntetésével is boldogtalan, elhagyott Karenint. Itt osztódnak a kiüresedett házasság megmentését célzó okos tanácsok, majd szívódnak is vissza annak tarthatatlanságát megélvén; itt adják-veszik a versenylovakat, amelyekkel Alekszej (nem a Karenin; a Vronszkij) szeretne kisiklott életének új távlatot adni… és itt, a síneken ér véget egy világhíressé lett románc.

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás.

Az egyik leghíresebb angol bulvárszerző darabja alaposan megdolgoztatja a rekeszizmokat. A londoni ősbemutató idején az újságok azt írták: "az előadás előtt nevetés elleni pirulákat kellene osztani a nézőknek."

A helyszín London egyik elegáns kórháza, ahol a világ minden tájáról odasereglett neurológusok konferencián vesznek részt. A nyitó előadást Dr. Mortimore tartja, akihez váratlanul betoppan tizennyolc évvel ezelőtti szeretője Tate nővér, ráadásul ennek a titkos viszonynak a "gyümölcse", Leslie is. A főorvos szorult helyzetbe kerül, s nem lévén más választása kollégáját, a kissé kétbalkezes Dr. Bonneyt kéri meg arra, hogy ideiglenesen vállalja az apaságot... Innentől kezdve aztán az események szédítő tempóban követik egymást.