Színházak

2021. február 28.vasárnap Auguszta

Zentai Magyar Kamaraszínház

Zentai Magyar Kamaraszínház

A Zentai Magyar Kamaraszínház 2008-ban jött létre Zenta város alapításával, majd 2012-ben a Magyar Nemzeti Tanács a társalapítója lett, amelynek kiemelt jelentőségű intézménye. Városi színház, tevékenysége viszont regionális. Az előadásait elsősorban Zentán látogathatják a nézők, de bejárjuk a Tisza-mentét és egész Vajdaságot, valamint Magyarországot és Erdélyt is; felnőtteknek szóló előadásainkkal, monodrámáinkkal, ifjúsági és gyermekelőadásainkkal, valamint tantermi produkcióinkkal, amelyekkel ma már minden középiskolai tanterembe bejutottunk Vajdaság szerte, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Fontosnak tartjuk a fiatalokkal való foglalkozást, ezért minden évben középiskolás diákszínjátszóinkkal előadást készítünk, folyamatos műhelymunka keretében. Alkalmi műsorainkkal pedig igyekszünk egyediséget sugározni, mint ahogyan minden előadásunkkal is.
Színházunk évek óta rendszeresen részt vesz különböző színházi fesztiválokon, bemutatkozási lehetőséget kap, ami azt jelenti, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínház rövid idő alatt, mivel egy színház életében a tíz év sem olyan hosszú, tehát ilyen rövid idő alatt sikerült felkerülni a Kárpát-medence színházi térképére.

A Csillagfiú
A nagybőgő
Autótolvajok
Az égig érő fa
Csongor és Tünde
Életnagyság
Esti
Ha mi holtak feltámadunk
Hullámtörés
Jancsi apród
Létünk
Lúdas Matyi
Május van, Tisztelt úr...
Medve mese
Molnár Ferenc: Liliom
No ECOmment
Őszi szonáta
Óz, a nagy varázsló
Senki fia
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
Tanár úr, de miért?
Kérem, látogasson vissza később!