Színházak

2017. november 25.szombat Katalin

Újvidéki Színház

Újvidéki Színház
Cím
Szerbia, 21000 Novi Sad, Jovana Subotića 3-5

Színházunk első előadását 1974-ben láthatta a nagyközönség: Örkény István Macskajáték című drámáját. Állandó játszóhelyére 1985-ben költözött az akkori társulat, az egykori Ben Akiba Kamaraszínház épületébe. Jelenleg is itt működik a színház, a Jovan Subotić utca 3-5. szám alatt.

A színház mindenkori vezetősége arra törekedett, hogy a legkiválóbb rendezők, vendégművészek meghívásával színesítse, gazdagítsa a színház repertoárját. Akik már dolgoztak ezzel a társulattal, szívesen járnak vissza, hiszen az itt működő csapatszellem és a kitartó munka színvonala a különböző itthoni és magyarországi fesztiválokon elért sikerekkel is bizonyítható.
A megfelelő alkotók kiválasztása mellett ugyanilyen fontos szempont a repertoár összeállítása. Színházunk évente átlagosan 5 bemutatóval lép közönsége elé és ugyanennyit tartunk repertoáron az előző évad előadásaiból is.

A művészi arculat kialakításában lényeges szempont, hogy a színházlátogató közönség valamennyi korosztályának igényes kikapcsolódási lehetőséget nyújtsunk. Ezért évi rendszerességgel viszünk színpadra sokszereplős zenés produkciókat, de a nagy klasszikusoknak is meghatározó szerep jut a repertoárban. Emellett fontos célkitűzésnek tartjuk a Vajdaságban élő és alkotó írók ösztönzését és drámáik műsorra tűzését.
Színházunkban jelenleg két terem áll a rendezők rendelkezésére. Egy kisebb méretű kamaraterem és a nagyszínpad.
2013 októberétől az Újvidéki Színház igazgatója Venczel Valentin.

Az Újvidéki Színház a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt intézménye.

Az örök rab
A Csárdáskirálynő
A dög
A kis herceg
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
A kislány és az oroszlánok
A tavasz ébredése
Babett hazudik
Bánk Bán
Borisz Davidovics síremléke
Csókos asszony
Csoportkép (természetes fényben)
De ki viszi haza a biciklit?
Egy szó
Fáma a biciklistákról
Fekete
Folyók fölött
Guppi
Hajmási Péter és a Jajcicák - A Csárdáskirálynő kissé másként
Hegedűs a háztetőn
III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből
Jeszenyin
Karinthy ‒ homage
Karnebál
Ki a harmadik?
Kis Magyar Pornográfia ‒ Javított kiadás
Kovácsok
Kraljev put (A király útja)
Neoplanta
Neusatzer Cabaret
Off- Határátlépés Ladik Katalin és a színészek szövegei alapján
ÖSSZEFONÓDÁSOK ‒ kettő az egyben!
Piaf–marche / Piaf–menet
Részeg tárgyalás
Színészkoncert
Vajdasági Hivatásos Színházak 67. Fesztiválja Díjkiosztó ‒ Záróünnepség
Work in Progress
XVI. Vajdasági Magyar Drámaíró verseny
Off- Határátlépés Ladik Katalin és a színészek szövegei alapján
Helyszín:Újvidéki Színház
Borisz Davidovics síremléke
Helyszín:Újvidéki Színház