Színházak

2019. február 19.kedd Zsuzsanna

Turay Ida Színház

Turay Ida Színház
Telefon
Cím
1089 Budapest, Kálvária tér 6.
Igazgató
Darvasi CecíliaDarvasi Cecília (ügyvezető igazgató)
Színházunkról

A Turay Ida Színház 14 év vándorszínházi lét után, állandó otthonra lelt. A kőszínház épülete Budapesten, a Józsefváros központjában, az újonnan átalakított Kálvária téren található. A 300 nézőt befogadni képes teátrum a 2014/2015-ös évadtól kívül-belül felújítva, igazi közönségváró előadásokkal, ősbemutatóval nyitja meg a színházi évadot és a következő 14 évet….

A Turay Ida Színtársulat magánszínház, amelynek alapítása Darvasi Ilona nevéhez fűződik. A társulat a színház megalakulását az első bemutatótól számítja, a Lili bárónő című operettet 2000. november 11-én mutatták be Pápán.
Hét évvel később, az alapító – igazgató a színház ügyvezetését Darvasi Cecíliának adja át. A társulat tevékenysége nevezhető hiánypótlásnak, hiszen amióta megszűnt a Déryné Színház, igen kevés társulat „mozdul ki” vidékre. Ezeknek az előadásoknak a költsége ugyanis általában meghaladja egy vidéki kultúrház anyagi lehetőségeit. Ezt az ellentmondást igyekezett és igyekszik ma is feloldani a Turay Ida Színház gazdasági modellje, amely nonprofit vállalkozásként célul tűzte ki a vidéki, színházat szertő közönség igényes szórakoztatását. A teátrum vezetése fontosnak tartja, hogy a közönség ismert és elismert színdarabokban láthassa azokat a művészeket, akik ma is a budapesti színházi élet meghatározó egyéniségei, egyúttal alkotási lehetőséget is biztosítson azon művészek számára, akik megbecsült életpályájuk szakaszán, kevesebb lehetőséghez jutva mégis szeretnék megtartani a számukra elengedhetetlen kapcsolatot a közönséggel.
A színház, híven a névadó, Turay Ida hagyományos, szórakoztató színjátszási technikájához, gyakran állít színpadra régi filmeket, olyanokat is, amelyekben Turay Ida játszott. Ezzel állítva emléket a névadónak és vállalva azt a filozófiát, amely szerint a szórakoztató színjátszás legalább annyi színészi munkát kíván – ha nem többet – mint amennyi átélést egy komoly műfajú darabban illik nyújtani.
A színtársulat színvonalas, szórakoztató előadásai továbbra is eljutnak az ország szinte minden tájára, függetlenül attól, hogy az említett 2014/2015-ös évadtól állandó kőszínházban játszik Budapesten a teátrum. A kultúra széleskörű terjesztése így a továbbiakban is feladata marad a társulatnak, amelyben ismert és szakmailag elismert színészek és rendezők dolgoznak. A szórakoztató, ám igényes darabok kiválasztásában a társulat tagjai is gyakran kiveszik a részüket, akik játékukat estéről-estére missziónak tekintik a Turay Ida Színházban.

Ahogy Benkő Péter színművész nyilatkozta egy interjúban: “A mi színházunk a közönségért színház. A Társulat önerőből tartja el magát. Nincsenek sztárgázsik, de van hála és elismerés. Sokszor ez többet ér, mint bármi más.”

Látogasson el hozzánk! Minden este nagy szeretettel várjuk!

A Charley nénje?
A didergő király
A dzsungel könyve
A férfiak a fejükre estek!
A hattyúk tava
A medve nem játék!
A Mikulás manói
A négy évszak
A rátóti csikótojás
A sötétben látó tündér
A suszter manói
A szeméthegyen túl
A szép és a szörnyeteg
A vöröslámpás ház
Abigél Titkai
Aladdin
Amerikai legenda
Anconai szerelmesek
Arc a tükörben
Ártatlan vagyok!
Az angyalok nem sírnak
Az igazat mondd, ne csak a valódit
Az utolsó szerep
Balkán Kobra
Betlehem Csillaga
Bubamara
Cabaret
Cigányprímás
Csak kétszer vagy fiatal
Csakazértis szerelem
Csendes csodák
Csillagok között
Csingiling
Csingiling az erdőben
Csingiling és a kalózok
Csipkerózsika
DALLAL – TÁNCCAL EGYMÁSÉRT - JÓTÉKONYSÁGI GÁLAMŰSOR
Édes bosszú
Égben maradt repülő
Egy régvolt karácsony
Embernek maradni...
Emlékeim versben, dalban
Femina klub
Férj nélkül tökéletes!
Francia szobalány
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: 4X100
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: 56 CSEPP VÉR
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: KÖRMAGYAR
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: PÁRNAEMBER
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: TARTUFFE
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: TISZTELT HÁZ
GNM SZÍNITANODA VIZSGAELŐADÁS: TÓTÉK
Hamu és gyémánt
Hamupipőke
Hazudni tudni kell
HELLO, DOLLY!
Hello, Dolly!
Hófehérke és a hét törpe
Holle anyó
Hosszúhajú veszedelem
Ikrek előnyben!
Imádok férjhez menni!
Indul a bakterház
Irma, te édes
Janika
Kaleidoszkóp
Kávéház a vén fiákerhez
Köszönet mindenért...
Love Story
Maga lesz a férjem
Mágnás Miska
Malek Andrea és az eszement meseband
Malek Andrea és az eszement meseband
Mellettem az utódom
Mikszáth különös házasságai
Nótázó Színészek
Operett előadás
Operettparádé
Óz (Albert Péter)
Párizsi éjszakák
Péter és a farkas
Pinokkió
Pólika
Rómeó és Júlia
Segítség, én vagyok a feleségem!
Svejk vagyok
Szellem a spájzban
Szent István misztériumjáték
Tom Sawyer kalandjai
Tovább szól a magyar nóta!
Tündéria
Tündértalálkozó
Vértestvérek
Zita - "Magyar királynék" sorozat
Zsiványok Betlehemben
Zsuzsi kisasszony
Cabaret
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Férj nélkül tökéletes!
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Édes bosszú
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
A rátóti csikótojás
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Indul a bakterház
Helyszín:József Attila Színház
Jegyvásárlás
Indul a bakterház
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
A rátóti csikótojás
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Balkán Kobra
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
A rátóti csikótojás
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
A rátóti csikótojás
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás
Csakazértis szerelem
Helyszín:Turay Ida Színház
Jegyvásárlás