Színházak

2019. augusztus 20.kedd István

RS9 Színház

RS9 Színház
Weboldal
Cím
1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9.
Igazgató

Az RS9 Színház (R.S.9. Stúdiószínház) Budapest VII. kerületében, a Rumbach Sebestyén utca 9.sz. alatt  található független színház. Lábán Katalin és Dobay Dezső alapította 1990-ben a Soros Alapítvány támogatásával.

A színház első bemutatója 1990-ben Witold Gombrowicz Operetkája volt, Lábán Katalin és Dobay Dezső rendezte, s Lengyelországban díjat nyertek vele a Lengyel Színpadi Művek Szemléjén: a legjobb Gombrowicz rendezését. Az Edinburgh-i fesztiválon a Gurdian's Critic's Choice is díjazta az előadást. Eljátszották az Operetkát Lengyelországban (1990), Svédországban és Edinburghban (1991) is. A Magyar Televízió felvételt készített az előadásról.

Az Edinburgh-i fesztivál mellett tartott, új törekvéseket és alternatív színházaknak bemutatkozást biztosító Fringe Fesztiválon a Vágy, hogy indiánok lehessünk (Desire to become Indians) című előadással vettek részt, ami Franz Kafka Amerika című regénye nyomán készült. 1993-94-ben az előadást bemutatták Lengyelországban, Romániában és az Egyesült Államokban is.

A 70 férőhelyes színházban évente 100-140 előadást tartanak. A színház más produkciók számára is nyitott. Számos másik társulatot is vendégül látnak színházukban, emellett beszélgetéssorozatokat, felolvasásokat és filmklubokat is szerveznek.

2013-ban nyílt meg az RS9+ "Vallai kert" a Rumbach Sebestyén utca 10. szám alatt, mely kiállítótérként, próbateremként, gyermekfoglalkozások és felolvasóestek helyszíneként működik.

"Az égre írj, ha minden összetör"
'56 másképp
1914 / 1915 / 1916 /1917
23/43 – Ladjánszki Márta estje
A FABULATÓRIUM PLAYBACK SZÍNHÁZ ELŐDÁSA
A FÉLonline.hu bemutatja: Bánóczi Beáta
A félonline.hu bemutatja: Csillik Kristóf
A FÉLonline.hu bemutatja: Kovács Kristóf estje
A JEWISH JOURNEY
A krétakör-ítélet
A nagy Górky
A negyvenkettedik széken ülő nő
A rászedett kádi
A Szubrett álma
A világvége
Ágacska
Állati reptér - avagy a rókát hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát
Álomszínház
An evening of MIME with Jay Miller
Antigoné
Antigoné
Asphalt Hulder
Babett hazudik
Bolondok hajója
Camp Europe Project - záróelőadás
Chezan és Konrád
Csak elmondani adj erőt
Csak tenyérnyi vér
Császár László: Nyolckéznyolcláb
Csetneki Gábor mozgásszínházi workshopja
CSITT, MADARAK! CSITT!
Csongor és Tünde
CsRSnyés
Darvas Kristóf és Ujj Zsuzsi lemezbemutató koncertje
David Yengibarian és Tom Walsh közös koncertje
David Yengibarian –szólókoncert
De Constructing Lorca, A Personal View–Storytelling Workshop Day 1
De mi lett a nővel?
De Sade Fiction (Börtönbújócska)
Déry és Böbe
Don Giovanni - ujjbábopera (18+)
Duality
Dzsuva
Ederlezi
Egy doktorkisasszony naplójegyzetei
Egy mai magyar dzsentri
Egy maximalista sóhajai
Egy perccel tovább
Érzéki matematika
Európai Playback Színházi Találkozó, 1.nap
Európai Playback Színházi Találkozó, 2. nap
EVA
Fanni hagyományai
Fél10 I. nap – A Pannon tükör tavaszi számának bemutatóestje
Fél10 II. nap – A fél10 antológia költőinek bemutatóestjei
Fél10 III.Nap – A Fél10 antológiai íróinak bemutatóestjei
Fél10 – Verskoncert
FÉLonline.hu vers-est
Folyóügy
Frida Kahlo balladája
Ha már szögekbe léptem...
Ha mi holtak feltámadunk
Herzl: A menekült
II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál
Jentl – monomusical
JIDDISE MAME – Anyák napi est SÁNDOR Erzsivel
KAPIZSGÁLÓ
Kean
Két Joneszku két részben
Kikiáltás
Kivettem a fejemből egy gömböt
Kóda – utóirat két hegedűre
Korrupció
Kossuth tér 1956. október 25.
Kövek
L1DANCEFEST2017
Láncra vert szavak
Láthatatlan koncert – népdalok újratöltve, kortárs költök versei népdalokra
Macskalépcső
Magyar Mátrix
Mitakaratükör
Mítoszok csatája
Monológok, bilógok, trilógok
Nagy Rita estje
Nagy változást hozó álmok
Netrandi
NIMAND
Nimfománia
Nyiratkozások
Nyolckor a bárkán
Önképregény
Osonó színházműhely – Ahogyan a víz tükrözi az arcot
Összkomfort
Pannon Pódium és Nyiratkozások
Párkabaré
Perlaki filmklub
petizlájf!
Próbálom túlkiabálni magam
Ratkó József Attila - Fonódó életek/felelgetős
Retikül - Női irodalmi szalon
Retikül - Női Irodalmi Szalon - Ulickaja Est
RS9 OFF-OFF SIRÁLY
S.O.S TRIOLANDO (D)
SKIZOFRÉN MONOLÓG
Somnivora (Fél10-es kiadás)
Sorsfordító álmok
Stories From Around The World And Home
STORYTELLING – Zalka Csenge
Storytelling: Searching The Sources – Storytelling Workshop Day 2
Szabadiskola
Szemgödrünkben kihűlt ezüst
Szépkisnap
Szimpla szerda
Színházak éjszakája az RS9 Színházban
Szorgalmas és rest lány
Szürke kertek
Téli utazás
The God of Carnage
The Importance of Being Oscar
The World Storytelling Day: Transformation
Tizenegyes kórterem
Történet az egérlyukból
Transformation
Trió
Trió
Trip
Tükör
Vagy nem – Sági György könyvbemutatója
Ványa bácsik, avagy Nyaralj ködben
Végkép
Vendetta
Verslábak neccharisnyában
Woyzeck
Zöld Szofi
“Segítség, függő lett a gyerekem!”
“… De mivel saját képmására teremtett…”
…Közben…
Kérem, látogasson vissza később!