Színházak

2017. december 17.vasárnap Lázár, Olimpia

Gózon Gyula Kamaraszínház

Gózon Gyula Kamaraszínház
Telefon
Cím
1172 Budapest, XV. utca 23.
Igazgató

Bemutatkozás

Színházunk:

A Gózon Gyula Kamaraszínház a XVII. kerület és a régió egyetlen „kőszínháza”. Az elmúlt évtizedben számos országosan elismert rendező és színész dolgozott nálunk. A prózai és zenés előadások között volt néhány ősbemutató v. magyarországi ősbemutató is, pld. Thuróczy Katalin: Cselédklozet, Janusz Glowacky: Antigoné New Yorkban, William Blinn: Hajnali mellúszás című darabját nálunk láthatta először a közönség. Emellett számos vendégjátéknak adott otthont a patinás épület. Saját előadásaink közül jó néhány a határon túlra is kapott meghívást.

Az eddigi 50 bemutató közül nehéz választani, hiszen mindegyiknek nagyon fontos és meghatározó szerepe volt a színház eddigi történetében. Mivel nincs lehetőség mindet felsorolni, mégis ki kell emelni néhányat. Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész gyakran visszatért s visszatér ma is. Rendezett Brecht-et, Albee-t, Zieglert olyan nagyszerű színészek közreműködésével, mint Tímár Éva, Körtvélyessy Zsolt, Dóczy Péter, Nagyváradi Erzsébet….

Bertold Brecht: Kurázsi mama című műve különösen a fiatalok miatt volt fontos, hiszen a teátrum kiemelt feladatának tartja a környéken élő ifjúság tudatos színházi nevelését.

Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező nevéhez is több előadás színpadra állítása köthető. Ilyen volt például a 2003-ban bemutatott Édes Anna.

A kiváló produkciók közül nem szabad említés nélkül hagyni Szakonyi Károly: Adáshiba című szatíráját sem, melynek Szacsvay László a főszereplője.

A komoly darabok mellett a vidám, zenés, szórakoztató előadások is minden évben helyet kaptak a műsorban, hiszen néha jól esik egy-két órára félretenni a gondokat, és önfeledten kikapcsolódni. Erre nagyon jó példa volt, a több évadon át játszott Kaviár és lencse című vígjáték, melyben többek között Nyertes Zsuzsa, Borbás Gabi, Bregyán Péter,Vida Péter garantáltan megmozgatták a nézők nevetőizmait.

A teátrum igyekszik minden korosztály igényeit kielégíteni, nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is gondol. Az óvodásoktól a felnőtt nézőkig mindenki megtalálhatja a neki tetsző produkciót. 

 

Az épületről:

Az építkezés 1905-ben kezdődött  és 1910-ben fejeződött be, bár legutóbb kezembe került néhány terv, melyen 1927. szerepelt. Kezdetben a  Rákosligeti  Sport  SC. üzemeltette, a szomszédos futballpálya kiszolgáló helyiségei voltak találhatók a földszinten. A középső szint elsősorban színházi előadások, bálok rendezésére, vándortársulatok befogadására szolgált, ez a mai színházterem. Jelenleg az önkormányzat tulajdona, a Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány térítésmentesen használhatja,  erejéhez mérten karban tartja és színházat üzemeltet benne.

A patinás épületen átsuhant a XX. század: falai között sportoltak, báloztak a második világháborúig, majd azt követően a zárdák megszűntetésével az utcára került apácák munkahelye és szállása lett, majd évtizedekig a környék asszonyai varrtak benne. Néhány évig üresen állt, de a falak közt - így elhagyatottan is -  még megmaradt valami a régi idők  hangulatából. Mikor beköltöztünk, mintha még mindig hallani lehetett volna  az utolsó bál zenefoszlányait, legyezők suhogását, elsőbálos leányok anyáinak suttogó izgalmát, a színházi előadások után felcsattanó tapsot. Ezt a képzelt tapsot élesztettük újjá, hogy elnyomja a varrógépek zaját.

A Futrinka utca lakói
A rendíthetetlen ólomkatona
A szörnyeteg
A vitéz szabólegény
Ábrándok
AGYIGÓ
Az ajtó
Bodrogi - Voith
Csecsemőszínház
Csendes éj -koncert a 15 éves Seventeen Big Banddel
Déryné hadművelet
Ébren álmodik a magyar
Edith és Marlene
Én, Te, Ő
Ha volna valaki
Hányszor mondjam még?!
Harisnyás Pippi
Hófehérke meg a törpék
Hókirálynő
Hókusz Pókusz Cirkusz
Hubertusz
Kapaszkodj Malvin, jön a kanyar
Karácsonyvárás Horgas Eszter fuvolaművésszel
Ki viszi át...
Kisherceg
Kövek
Liliomfi
Megadom magam
Mi van a ládikában ?
Minden egér szereti a sajtot
Ő meg Ő Meg Csernus doki
Ön is lehet gyilkos!
Rose
Szaffi
Zűrzavar a játszótéren
Csecsemőszínház
Helyszín:Gózon Gyula Kamaraszínház
Jegyvásárlás
Karácsonyi Kaláka koncert
Helyszín:Gózon Gyula Kamaraszínház
Jegyvásárlás
Ön is lehet gyilkos!
Helyszín:Gózon Gyula Kamaraszínház
Jegyvásárlás